16.rész

Sziasztok!!

Itt is vagyok a következő résszel ami Harry szemszögéből íródott!!!

Nem tudom, hogy jó lett-e mert nekem nagyon nem tetszik és nagyon el is rontottam szerintem,

azért remélem még sem lett annyira szörnyű:)

Nem tudom mikor fogom tudni hozni a következőt mert holnap nem biztos de holnap után már fent lesz!!!

nagyon szépen köszönöm a 22 feliratkozót és a 9000 látogatót :)

Köszönök mindent :) 

Kellemes nyarat és jó olvasást:)

Harry
Nem tudom mi történhetett Louissal miután a rendőr félre hívta. Aggódtam érte, mert tudom miket művelt vele az apja. Mikor megtudtam, hogy én leszek a tanár segítője nagyon megörültem, de egyben féltem is mit fog reagálni ha meglát, de Gemma megnyugtatott, hogy még mindig szeret. Nagyon jól esett ahogy karjaimban tarthattam azon az estén, az meg pláne jól esett mikor megkaphattam, de nem tudom, hogy meddig lesz ez így. Teljesen igaza volt mikor azt mondta ezzel le kellene állnunk, de nekem ez nem megy, bele szerettem. Sosem felejtettem el őt hiszen mindig küldtem neki levelet, de sosem válaszolt rá ezért nem volt bátorságom személyesen is megkeresni őt, de mikor megtudtam, hogy apu a Tomlinsonokkal fog alkut kötni nagyon megörültem, Louis nekik olyan mint a második fiúk, néha jobban szerették őt mint engem, emlékszem egyszer össze is vesztünk ezen.
Sok idő elteltével csak még jobban hiányzott. Van az a mondás, hogy az idő mindenre gyógyír, nekem ez nem vált be sőt, csak rosszabb lett. Szeretem őt de tudom, hogy fél a csalódástól, hogy újra megsérülne. Pedig ha tudná, hogy nem akarnám bántani, épp ellenkezőleg minden sejtemmel szeretném őt megvédeni. Szeretni valakit mostanában nem olyan nagy dolog, akkor is kimondjuk az az sz-betűs szót ha nem is gondoljuk komolyan. Nekem ez fontos, nagyon is, és lehet, hogy régi módi vagyok, de tudom, hogy Lounak is fontos. Kicsinek minden gondolatát tudtam és most, hogy felnőttünk már nem. Hiányoznak az önfeledt bohóckodások, a nevetések, ahogy hozzám bújt mikor a szomszéd macskája megijesztette. Már akkor tudtam, hogy ő kell nekem. Kicsi voltam, de tudtam meg kell védenem, de gyerek voltam és gyenge, anyuéknak nem mertem szólni, de mint kiderült ők már előttem tudták, ami megint csak nagyon fájt, hogy nekem nem szólt, de megértettem.
Mikor aznap éjszaka a faházban voltam tudtam, hogy keresni fog, milyen jól is gondoltam. Meglepett amit mondott, akkor kaptam életem legelső csókját és remélem az utolsót is tőle fogom kapni. Nem mondtam neki, de utána igen jártam lányokkal, de sosem mertem bepiszkítani a számat mert tudtam egyszer vissza jön hozzám és nem akartam mocskos ajkaimat az övére tenni. Nem tudom, hogy neki volt-e már valakije, de nem érdekel mert most az enyém és örökké az lesz. Ha elmondanám neki mit érzek iránta elfutna, elhagyna engem amit nem akarok, sosem hitt az örökében ahogy a szerelemben sem ami nekem nagyon fáj. Bízom abban, hogy egy nap az enyém lesz és nem adom fel addig míg igazam nem lesz és elmondhatom, Louis Tomlinson az enyém, csakis az enyém.
Elszántan bólintva magamnak indulok el az irányukba, látom rajta nincs jól és megrázta amit a rendőr mondott neki és éreztem, mellette a helyem.
-Sajnálom uram de a legjobb lenne ha egy kis időre el hagynák Angliát biztonságosabb lenne Amerikában.-Louis megrökönyödve omlott karjaim közé. Nem akart elmenni, itt nőtt fel, de muszáj lesz, a biztonsága érdekében.
-Rendben biztos úr.-én válaszoltam helyette. Bólintva elmentek a társával együtt. Ed mellénk érve bocsánat kérően nézett ránk.
-Honnan tudtad, hogy ez lesz?-biztos voltam benne, hogy azért jött, hogy elvigyen minket.
-Apa.-nem kellet többet mondania, az apja zsaru és mivel ismert engem és tudta, hogy közöm van Louishoz gondolom elküldte ide a fiát. Sajna Ednek nem volt ideje közölni velünk.
-Harry nem akarlak siettetni titeket de az lenne a legjobb ha össze pakolnánk és haza mennénk, össze kell szedni pár cuccot. Átölelve Louit mentem a sátorba. Lefektettem a hálózsákra és gyorsan össze dobtam a cuccainkat.
-Hazza?-kétségbe esve nézett rám.
-Shh semmi baj itt vagyok.-ölembe húzva simogattam, hogy megnyugodjon.
-Félek, Hazza ha el is kell mennem velem kell, hogy gyere, nélküled nem megyek sehová.-könnyekkel a szemében, elszántan közölte tervét miszerint vele kell, hogy mennyek, ami nem volt ellen vetésemre. Gyors puszit hintve homlokára álltam fel, Eddel gyorsan össze dobtuk a sátrat is és rendőri kísérettel indultunk haza. A kocsit Ed vezette, mi hátul ültünk mivel nem tudjuk mire készülhet az apja, két rendőr autó jött mögöttünk, előttünk pedig egy.
Louis a vállamnak dőlve nézett ki a szélvédőn.
-Szerinted megint elfog venni tőletek?-kétségbe esetten markolta kezemet mint akinek ezen múlik az élete.
-Nem hagyom, hogy elvegyen tőlem, már hozzám tartozol, legyen akármi te mindig velem maradsz.-felém fordulva hálásan megölelt. Hiányzott már a csókja, de tudom ez nem a megfelelő pillanat. Várni kell és meg kell emészteni-e mind ezt. Most csak barátként bánhatok vele, semmi félre értethető mozdulat. Nem karoltam át ami nagyon rossz volt, de féltem a reakciójától. Össze rezzentem a hangra ami a vóki tókin keresztül jött.
-Ed kérlek álljunk meg a legközelebbi pihenőnél.-megállva Ed kiszállt és én is utána akartam menni de Louis vissza húzott, nem értettem miért, gondolom az arcomra is kiült.
-Miért nem érsz hozzám, nem csókolsz meg pedig másra sem vágyom csak arra, hogy érezzelek, hogy érezzem itt vagy és mellettem állsz, de teljesen elzárkózol!-meglepődtem kitörésén, nem is kicsit. Kipattant a kocsiból, gyorsan én is kiszálltam és át sétáltam az ő oldalára.
-Boo, sosem zárkóznék el, csak nem tudtam, hogy reagálnál rám és nem akartam olyat csinálni amit nem akarsz.-közelebb húztam magamhoz, makacs természetét most elhagyta, gond nélkül bújt nyakamba, haja csikizett, de most nem kuncogtam fel, nem ide illő volt.
-Csak kérlek nem légy ennyire elutasító, azt hittem, hogy már ennyi volt, vagy a rendőrök előtt nem akarsz így mutatkozni, de a kocsiban csak Ed volt, de akkor sem értél hozzám ami csak jobban fájt.-ha tudtam volna, hogy így érez akkor rajta csüngtem volna.
-Biztos, hogy ezt szeretnéd? Nem akarlak jobban felkavarni.-eltoltam magamtól és hátra léptem, véglég megszűnt köztünk az érintkezés.
-Ne csináld szükségem van arra, hogy érezzem itt vagy és csak úgy tudom meg , hogy ha ezt érzelmileg is tapasztalom de ha nem érsz hozzám nem érzek semmit csak ürességet, azt, hogy egyedül vagyok.-nem akartam ezt, bár még mindig bizonytalan voltam, de közelebb léptem hozzá és számat az övre nyomtam, csak ott tartottam, nem mozgattam de ez bőven elég volt, vagyis csak én voltam így ezzel, hogy elég volt.
-Mi lesz már, csókolj meg rendesen, könyörgöm.-könnyei csurogtak arcán, de tettem amit mondott, amilyen lassan csak tudtam mozgattam számát az ő csodás ajkain, de neki nem volt elég, le akarta vezetni a benne felgyülemlett félelmet. Éhesen kapott utánam, durvaságra vágyott azt akarta, hogy fizikailag fájjon neki, ne lelkileg, de nem voltam képes bántani.
-Khm..elnézést de mennünk kell, az eső is eleredt és.....-nem tudta befejezni a mondandóját.
-Hagyja már őket, legalább ez a boldogságuk had legyen meg!-Ed mérgesen lökte be a zsarut a kocsiba, merész húzás tőle, de nem várhatok mást. Lihegve váltunk szét, kis mosolyra húztam számat mire ő is elmosolyodott.
-Erre volt szükségem.-megfordulva bemászott a kocsiba, utána mentem és beülve ölembe húztam fejét. Lábát felhúzta mellkasára és próbált aludni. Simogattam hátát, haját és az dúdoltam mint gyerekkorunkban is. Egyenletes szuszogását hallva sóhajtottam egyet.
-Fontos vagy neki, szeret, de még magának is fél bevallani.-Ed suttogó hangját hallva felkaptam a fejem.
-Lehet, de én várok rá addig amíg kell. Ha kell akkor újabb 10 évet szenvedek végig, de legalább mellette, mert szeretem őt.-ezt letisztázva magamban hunytam le a szemeimet egy jobb világ reményében ahol csak Lou és én vagyunk, gondok nélkül.........