11.rész

Sziasztok!!

Habár azt mondtam, hogy 2 hétig nem leszek még is akadt pár órám :)

 Nem lett túl hosszú ugyan de a történetre nagy hatással lesz ez a rész.

Remélem elnyeri a tetszéseteket!!

 Köszönöm a 17 feliratkozót nagy örülök neki :) 

Lehet, hogy holnap hozom a 12.részt de ez egyáltalán nem biztos!!!

Kellemes nyarat és jó olvasást :)

Louis
-Nora mi a baj?-óvatosan simítok végig hátán, hogy ne ijedjen meg.
-Mi bajom lenne? Csak elloptam Jade telefonját és előle bujkálok.-mosolyogva vállat rántott és elrohant. Fejemet rázva megyek vissza a sátorba ahol Hazza szunyókált. Elmosolyodva betakarom és magamhoz véve a tisztálkodásra való dolgaimat a folyóhoz baktatok. Ledobom a cuccokat és a telefonomat felvéve tárcsázom anyut.
-Szia kicsim.-anyu bársonyos hangja kicsit megnyugtatott habár nem voltam ideges.
-Szia anyu, mi a helyezett? Mikor jöttök?-hangom fáradtan csenget. Minden napos álcám lehullott.
-Nincs semmi kicsim és ott, mi van Harryvel?-anyu tud rólam mindent, tudja mit érzek, mit gondolok és, hogy mit akarok még akkor is ha én nem.
-Nem bírom anyu én lefeküdtem vele. Félek, hogy neki csak ennyi volt. 10 év telt el és én már alatta nyögök ahelyett, hogy jobban megismertem volna. Abba kell hagynom! Még ma haza megyünk és minden megváltozik, nem keresem a társaságát és nem közeledem hozzá csakis barátilag.-elszántan bólintottam. Könnyeim patakokban folytak arcomon, lábaim remegtek.
-Biztos édesem? Elvégre szereted őt, nem?-anyu hangja kétségbe esett volt. Nagyon megszerette a Styles családot és nekem is csak jót akart.
-Nem, egyáltalán nem biztos és igen persze, hogy szeretem, de nem akarom elveszíteni! Ha össze jövünk és esetleg szakítanánk akkor nem csak a legjobb barátom veszítem el hanem a szerelmem is, 10 év nagyon sok idő és mindent elsiettük, pár hét alatt idáig jutottunk és igen lehet, hogy rengeteg dolgot megtudtam róla és ő is rólam de ezt akkor sem csinálhatjuk! Nem is ismerem vagyis de...de még sem...jaj anyu úgy össze vagyok zavarodva.-zokogva estem térdre és azt kívántam, hogy anyu bárcsak itt lenne és átölelne.
-Édesem tudom mennyire rossz neked de a legjobb lenne ha most megfognád magad és beszélnél Harryvel. Mond el neki mit gondolsz, mit érzel. Kicsim biztos vagyok benne, hogy megfog érteni. Sajnálom édesem de nem tudok mást mondani és mennem is kellene, ígérem még hívlak. Puszi.-leejtettem magam mellé a telefont és tovább zokogtam.
-Miért nem mondtad?-ijedten hátra néztem és egy megrökönyödött Hazzat láttam magam előtt. Szemeiből könnyek csordogáltak, válla leesett.
-Hazza, én....sajnálom de nekem ez így túl gyors.-fejemet lehajtva állok elé.
-Semmi baj, igazad van. Ne haragudj,  hogy úgy letámadlak mindig. 10 év tényleg rengeted idő és pár hét alatt tényleg nem lehet bepótolni. Maradjunk csak barátok?-reménykedve nézett szemembe.
-Barátok.-hangom bizonytalanul csengett. Szomorúan néztem Hazzara aki egy bólintás után megfordult és vissza felé vette az irányt.
-Akkor pakoljunk és mennyünk haza.-nem nézve felém ment tovább. Furcsállva felnéztem és közöltem a tényt miszerint itt ragadtunk.
-Hazza, nem tudunk haza menni anyuék mind a kettő kocsit elvitték és ha jól tudom már Jadeék is elmentek.-megállt és felém fordult aprót bólintott miszerint tudomásul vette mondandóm és tovább ment. Megfogva cuccaimat mentem vissza a sátorba.
A nap további része pocsékul telt. Hozzám sem szólt, még felém sem nézett.
“Nesze neked Tomlinson ezt is elszúrtad!“ Lelkiismeretem már azóta ezt kántálja, hogy megláttam Hazzat a folyónál. Tudom, hogy elszúrtam de mit tehetnék? Nem mehetek oda és mondhatom azt, hogy felejtsük el és kezdjük előröl. Nem menne. Hagynom kéne kicsit és aludni. Már beesteledett és aludnánk, de gyilkos hideg van és majd megfagyok. Össze vissza mocorgok és reménykedem benne, hogy nem keltem fel Harryt.
-Miért nem alszol?-ennyit arról, hogy nem keltem fel.
-Nem bírok aludni nagyon hideg van.-felé fordulva látom, hogy ő sem épp a melegtől bolondul meg.
-Gyere.-felnyitja a hálózsákját arra ösztönözve bújak oda. Bár most mondtam, hogy nem közeledem felé mégis hozzábújtam. Végül egymás karjaiban aludtunk el. Tudom, hogy ez holnapra kínos lett, hisz “szakítottunk“ vagy mi. De nem érdekelt, hogy mi lesz holnap és minden bizonnyal meg is fogom bánni, jól esett a karjai között lenni. Még egyszer, utoljára.